Egy férfi legyen őszinte! Kivéve, ha arról van szó, hogy mekkora a fenekem. Ha nagy, füllenthet, sőt, kötelessége füllenteni. Ha jónak találja, akkor persze mondja azt. Tulajdonképpen mindegy, milyennek találja, csak bókoljon. Elhiszem! Vagy mégse?
Nem csak elmélet
A női léleknek és magabiztosságnak kell a bók, és szinte mindegy, hogy mennyi a valóságalapja. Elhiszem és elhisszük akkor is, ha a tükör és az ész mást mond. Spontán bókokra vágyunk, amelyek elűzik bizonytalanságainkat. Mert mi, nők nagyon tudunk bizonytalankodni. Egyszerre akarunk a világ legdögösebb nője, a legtökéletesebb felesége és a legkiválóbb dolgozója lenni, és mindezért elismerést remélünk. Egy bókot. Mindennap egy bókot.
Akkor is hallani akarjuk azokat az édes mondatokat, ha tisztában vagyunk eszünk élességével és derekunk kecsességével, de akkor még inkább, ha éppen a súlyfelesleg miatt aggódunk. Pontosan tudjuk, hogy finom lett az ebéd, mi is kóstoltuk, de a kétszer szedésnél cizelláltabb elismerésre is vágyunk. Hallani szeretnénk, hogy ami jó, miattunk jó. Ezért bókolunk egymásnak is. Tudjuk, milyen jólesik, ha valaki észreveszi új frizuránkat, értékeli a vacsoránkat, és pontosan tudja, milyen divatos az a gönc, amit magunkra húztunk.
Pasik egymás közt
A pasik nem bókolnak egymásnak. Furcsán is venné ki magát, ha egymás nadrágját és frizuráját dicsérgetnék, vagy éppen megjegyeznék, „ma milyen tökéletesen sikerült a borotválkozás, olyan szép az arcod”.
Nem ilyen egyértelmű a helyzet, ha autóról, mobiltelefonról vagy számítógépről van szó. Belőlük is kitör az elismerés, de teljesen kódolt üzenetekkel. Nincsen „de szép az új autód” típusú bók, hanem azonnal a lényegre törnek: „bivalyerős a motorod!”, „kitűnő a fényezés!”, sőt, vadember módjára meglehetősen csúnya szavakat ugatnak egymás felé. Férfias bókok ezek, cicoma nélkül.
Már mondtam
Egy pasi a legapróbb bók után is kellemetlenül érzi magát, viszont egy nőnek nem lehet annyit bókolni, hogy azt megunja. A férfiak viszont legtöbbször úgy vannak a bókkal, hogy stréber szoknyapecérnek tartanak minden hízelkedőt, és egyébként is, miért mondogassák újra és újra ugyanazokat a bókokat, hiszen egyszer már mondták. Ha változik a helyzet, majd szólnak.
Egyébként pedig teljesen mindegy, hogy milyen a frizurája, mert így is és úgy is jó. Sőt, sok férfi meggyőződése, hogy a nők nem is a pasiknak csinosítják magukat, hanem egymással rivalizálnak. Nem minden valóságalap nélküli a felvetés, de ez még nem jelenti azt, hogy nincs szükség a szeretett férfi – vagy bármelyik férfi – bókjára.
Őszinte bók?
A férfiak kegyetlenül nehéz helyzetben vannak. Bókolniuk kell, ráadásul őszintén. Mert hiába szajkózza a „Hogyan kerüljünk közel a csajokhoz?” című kézikönyv, hogy ma már a legtöbb bók elcsépelt, hiteltelen. Nincs nő, aki kétkedés nélkül boldogan elhinné, ha azt mondják neki, hogy „hú, de szexi vagy!”, „te vagy a legokosabb nő az ismerőseim között!”, „te vagy a legjobb barátom!”, „tudom, hogy jó anya leszel”, „teljessé teszed az életem”.
Közben nekünk, csajoknak sem könnyebb a helyzetünk, mert akár egyik lábujjunkat is odaadnánk, csak hogy mi legyünk a legszexisebbek, a legokosabbak, a legjobb barát, és mi tegyük teljessé az életét. Szinte belehalunk, hogy elhihessük minden szavát, de közben ott csengenek tapasztalt és szigorú nők szavai, hogy a férfiak csak azért bókolnak, hogy ágyba döntsék a nőket, és nem is gondolják komolyan.
Szerelmesen tudjuk, hogy vannak olyan férfiak, akiknek minden szava üres hízelgés, de azt képzeljük, hogy a mi pasink más. Szívből és őszintén beszél. Ezek után még jobban fáj, amikor két hét múlva szó nélkül lelép, és mi még mindig nem értjük, hogy miért ment el, hiszen pár napja még arról beszélt, hogy mi vagyunk álmai nője. Szokás szerint ilyenkor összeül a barátnői kupaktanács, és visszaidéznek minden mondatot, minden bókot, de logikus és mindent megmagyarázó eredményre nem jutnak. Egy idő után biztos előkerül a régi mondás, hogy „lyányom, férfinak csak akkor higgyél, ha ló legel a sírján”.
Mi a probléma?
Mi, csajok túlbonyolítjuk a bók körüli hercehurcát, a pasik pedig köztudottan utálják a bonyolult dolgokat, és végül nem csinálnak semmit. Mert az is baj, ha bókol, és az is, ha nem bókol. Az is baj, ha igazat mond, és az is, ha hízeleg. A nőknek semmi sem jó, tehát a legbiztosabb semmit sem tenni. Persze az igazi bonyodalmak csak ekkor kezdődnek. A nő kérdésekkel ostromolja a pasit: „Jó volt a vacsora?” „Milyen az új frizurám?” A pasi erre megereszt egy „jó”-t, és már robban is a balhé. A nő nem hiszi el, szeretet- és figyelemhiányra panaszkodik, a férfi pedig elképzelni sem tudja, hogy mi lett volna a helyes válasz. A vacsora jó volt. A frizura jó. Mi itt a probléma? A nők persze azonnal megértik a másik nőt, a férfiak viszont elmennek horgászni, pedig nem történt más, csak a nő egy őszinte, spontán bókra, illetve dicséretre vágyott.
Vedd könnyedén!
Ördögi kör: a nő bókra vágyik, a férfi pedig nem bókolásra született. Nem egy élhető szituáció, és a bókolás körüli balhézásból nem a szerelem táplálkozik. Viszont éppen a párkapcsolat megóvása érdekében mindenki engedhet egy keveset csökönyösségéből. A pasik mondják el, ha valami jó, mert a csajok imádnak kommunikálni, a csajok pedig elégedjenek meg havi, esetleg heti egy őszinte bókkal, és erősítsék önbizalmukat. A bókokat és a bókolást nem kell túl komolyan venni, az őszintétlen bókokon lehet nevetni, akárcsak a bókok hiányán, és néha az is bók, ami nincs benne a bóklexikonban, de szívből jön. Mi kell inkább, egy mézesmázos mondat vagy egy elismerő pillantás? Tudom, mindkettő, mert mi, nők ilyenek vagyunk.
AJÁNLOM AZ OLDALT
